3. rész

Sziasztoook!
Csoda történt! LFN részt hoztam nektek! :D Remélem tetszik, én szerettem írni, mert hirtelen jöttek hozzá az ötletek, miközben írtam, és még talán azt is merem mondani, hogy jó lett. Nem lett nagyon hosszú, de 5 oldalnál hosszabb lett, amire úgyszint büszke vagyok, mert nálam ez nagy szó.
A meglepi készül! Remélem annak is örülni fogtok! Tele vagyok még one-shot ötletekkel is, szóval hozni fogok részeket! :)
Jó olvasást! xx (nézzétek el nekem a hibákat, nem volt időm átnézni)


Niall
Nagy léptekkel sétáltam a hidegben. Jobban összehúztam magamon a kabátomat, és gyorsabb tempóra kapcsoltam, mert kezdtem kicsit megfagyni. A piros lámpánál megállva vártam, hogy átmehessek a zebrán. Amikor zöldre váltott, épp el akartam indulni, amikor megláttam magam mellett egy idős nénit sok-sok szatyorral.
-Segíthetek, hölgyem?-léptem mellé mosolyogva.
-Ó, azt megköszönném fiacskám!-viszonozta kedves gesztusom, és már nyúltam is a szatyrokért. Együtt mentünk át az út túloldalára, kicsit lassan, de átértünk. Megkérdeztem, hogy kell-e még segítség, de udvariasan visszautasított, mondván csak egy utcányira lakik, azt már egyedül is megoldja.
Zsebre vágtam átfagyott ujjaim, és folytattam utam a célomhoz. Három nap eltelt azóta, hogy fogadást kötöttem Zaynnel, és már hatszor megdugattam magam, szóval altájon kicsit rendbe kell hoznom magam, ezért is látogatom meg egyik legjobb barátom, Louist, mert ő orvos.
Fütyürészve baktattam tovább a hidegben, és nézelődtem. Mindenki azt hiszi, hogy kemény csávó vagyok, hisz minden éjjel bulizok, és szexelek. Ez így is van, imádom, amikor valaki jól szétkúr, de azért nekem is szükségem van a szeretetre. Kiváncsi tekintettel figyeltem, ahogy egy fiatal fiú hat kutyát sétáltat egyszerre, de nehezen bír azzal a sok állattal. Gondolva egyet, hogy Louis megvár, odamentem hozzá és megszólítottam. Örült a segítségmnek, amikor átvettem tőle három kutyát.
-Jaj, nagyon köszi!-sóhajtott fel megkönnyebbültem, amikor már nem akarta kitépni a kezeit a sok állat.
-Semmiség!-mosolyogtam rá. Elindultunk egymás mellett.-Amúgy Niall vagyok!-néztem a barna, göndör hajú srácra.
-Harry!-viszonozta a pillantásom, és csak most figyeltem meg, hogy mennyire különlegesen zöld íriszei vannak. Esküdni mertem volna, hogy ilyen színű szeme senkinek sem lehet, de ott állt ellőttem a bizonyíték. Olyanok voltak, mint a frissen nyírt fűnek a színe. Olyan szintem hasonlított rá, hogy már-már éreztem az orromban a friss fű illatát. Elpirulva kapta el rólam a tekintetét.-Mindenki szerint nem emberi dolog, hogy ilyen a színük. Sokan, akik elég babonásak, még azt is állítják, hogy démon vagyok-nevetett fel kínosan, mire a döbbenetemből visszatérve lágyan megszólaltam.
-Ez nem igaz! Gyönyörűek a szemeid! Ez inkább áldás, mint átok!-böktem meg a vállát sajátommal, mire rámnézett.-Ne rejtegesd őket! És legfőképp ne foglalkozz mások véleményével, örülj, hogy különlegessé tesznek téged az íriszeid!-vigyorogtam rá, és ő is megeresztett egy apró mosolyt.
-Lehet igazad van!-sóhajtott fel.
-Na, és hány éves vagy?-kiváncsiskodtam.
-18 leszek februárban-válaszolt, és kérdőn nézett rám.
-19 leszek egy hét múlva-mondtam lazán.-És a közelben laksz?-érdeklődtem.
-Ühüm, te is?-kérdezett vissza, amire csak egy bólintással válaszoltam.
-Szeretsz bulizni?-néztem rá reménnyel teli tekintettel, mert jó lenne egy társ, akivel együtt élvezhetnénk az éjjeleket.
-Öhm...igazából szeretek, de nem űzöm sportszerűen minden éjjel-vigyorgott rám.
-Ó, én viszont igen!-nevettem fel.
-Hát, én a suli miatt, nem nagyon tehetem meg, hogy hétköznap is bulizzak-húzta el a száját.
-Jaja...érettségi! Szép idők!-merengtem el drámaian, amin mindketten jót derültünk.-Ma bulizunk együtt?-tettem fel a legfontosabb kérdést, mikor lecsillapodtak valamennyire a kedélyek.
-Lehet róla szó!-mosolygott rám biztatóan, mire vidáman viszonoztam. Nagyon örültem, hogy lesz egy partnerem a mai szórakozásban.
-Okés akkor este nyolckor találkozzunk a parkban, a szökőkútnál, okés?-zsongtam be teljesen, és még a karomat a helyéről kirángató kutyák sem tudták lelombozni a kedvemet.
-Rendben!-nevetett szerencsétlenségemen, ahogy próbáltam megálljt parancsolni az ebeknek, akik nem akartak szót fogadni.
Pár perce sétáltunk, mikor Harry megszakította a csendet.
-És hogy ünnepled a szülinapod?-érdeklődött.
-Valószínűleg bulizok majd!-vontam vállat.
-Egyedül?-hitetlenkedett, amin jót mosolyogtam, mert a szemei még nagyobbak lettek, és nagyon aranyosan festett.
-Összesen két olyan személy van a környezetemben, akiket a barátaimnak tudok nevezni. Liam, és Louis. Liam inkább az "otthon ülök, olvasok és merengek" stílusú. Ritkán bírom elrángatni bulizni, legtöbbször meg kellett zsarolnom, hogy velem tartson. Na, meg ő is most járja még az utolsó évét, és alig lát ki a sok tanulnivalóból.-kuncogtam fel.-Louis...ő csak Louis-vigyorogtam, ahogy felidéztem magam előtt kedves, kék szemű barátom arcát.-Képzelj el egy srácot, akit max húsz évesnek nézel, óriási kék, boci tekintete van, fél fejjel kisebb nálam, állandóan mosolyog, emiatt nevető ráncok vannak szeme sarkában, folyton megnevettet, és olyan béna, hogy a saját lábában megbotlik. Na, ő Louis. Csak igazából huszonöt éves, és már munkája van orvosként-meséltem neki.
-Wáó! Hát ti is a legkevésbé hasonlítotok egymásra!-hülledezett.-A partiarc, aki minden éjjel élvezi az életet, a magában elülős, merengő, és a komoly, viccmester. Ti, hogyan lettetek ilyen jóban?-nézett rám teljesen értetlenül.
-Hát...Liammel még a suliban ismerkedtem össze, Louist meg akkor ismertem meg, amikor orvoshoz mentem, és a régi házi orvosom nyugdíjba ment, és ő jött helyette. Rögtön egy húron pendültünk, szóval tartottuk a kapcsolatot, aztán meg barátok lettünk-meséltem tovább, amit szívesen tettem.-De visszatérve az elöző témához, biztos velük is megünneplem a szülinapom, de bulizni nem fognak velem!-röhögtem el magam, mert egyik barátom sem bírta kifejezetten az illuminált állapotú tömegben való nyomorgást.-Na, és neked vannak barátaid, akikkel együtt szenveditek végig az érettségiket?-pillantottam rá kiváncsi tekintettel.
-Nem nagyon vannak barátaim. Persze, bármelyik osztálytársammal elhülyülök, de olyan igazi barátom nem nagyon van-húzta el a száját.-Lehet, kicsit magának való vagyok-vigyorodott el zavarában.
-Ez nem igaz! Hisz milyen jól elbeszélgettünk, nemde?-karoltam át a vállát.-Majd leszek én a barátod!-szorítottam meg egy picit, amire nem reagált semmit, csak csendben sétáltunk tovább.
Lassan az összes kutyát visszavittük a gazdáiknak, Harry pedig begyűjtötte a fizetését.
-Mire gyűjtesz?-böktem fejemmel a bankjegyekre, amik a kezében voltak.
-Kocsira-vigyorodott el, mire elismerően kacsintottam.
-Hát, sok sikert hozzá!-veregettem meg a vállát, majd megfordultam, hogy elinduljak Louishoz, most már tényleg.
-Szia!-hallottam a hangját, én pedig vigyorogva visszanéztem.
-Szia! Nyolckor a szökőkútnál!-intettem, majd átkocogtam a zebrán, mert már villogott a zöld lámpa jelezve, hogy át fog váltani pirosra.
Vidáman bandukoltam, miközben Harryn gondolkodtam. Nagyon aranyos srác, nem értem miért nincsenek barátai. Na majd mi hárman a szárnyaink alá vesszük!-határoztam el magamban. Elkezdtem szökdécselni, mint egy ötéves, de nem tudott érdekelni, mert most ez esett jól. Gondoljon bárki bármit, én akkor is ezt fogom tenni.
Mikor már egy ideje szökdécseltem, észrevettem, hogy már csak egy utcára van Louis lakása.
Visszavettem a tempómat sima sétára, és élveztem egy kicsit a napot, ami nem rég előbújt, mert szeptemberhez képest igen hideg volt. Befordultam a sarkon, és néhány ház után megláttam a nagy kétemeletes, takaros, kék színű kis házacskát. Azért volt szüksége ekkora házra, mert a párja néhány éve halt meg, aki még Louis előtti kapcsolatából hozott magával három kis gyerkőcöt,  és ő lett a három gyerekének a gyámja.
Az ajtóhoz lépve bekopogtam, majd hallottam is ahogy valaki közeledik. Kinyílt az ajtó és egy mosolygós Lout láttam meg, akinek az egyik lábán, a hasán is gyerek lógott, a harmadik pedig a kezét rángatta.
-Ó szia, Niall!-invitált beljebb, én meg magamban jót nevettem a látványán.
-Látom, jól elvagytok!-takartam el a szám, hogy ne lássa vigyorom.
-Nem vicces! Három kis sráccal nem könnyű!-durcáskodott, de láttam rajta azt a bizonyos Louis-mosolyt.-Na, gyerekek! Leszállni rólam! Nem bírok mozogni sem!-szólt rájuk, de ők meg sem hallották. Viszont mikor Josh meglátott engem, azonnal eleresztette az apja lábát-nagy megkönnyebbülésére-, és hozzám rohant. Leguggoltam és mosolyogva vártam, hogy a nyakamba vesse magát. Olyan szorosan ölelt, hogy azt hittem megfolyt, de nem bántam. Neki volt a legnehezebb az apja elvesztése, pedig akkor még csak három éves volt. Nehezen illeszkedett be "Louis életmódjába", míg Max, és Adam hamar hozzászoktak az új körülményekhez. Viszont nekem gyorsan megnyílt. Amikor Lou lett a három gyerek gyámja, pár hónapra ideköltöztem, hogy Joshnak könnyebb legyen. És eléggé egymás szívéhez nőttünk.
-Na, gyere!-emeltem fel dobva rajta egy picit, hogy biztosan tartsam. Kicsit már nehéz volt, de még simán elbírtam.
-Niaaall!-csapódott belém a másik kettő, mire mosolyogva, fél kézzel őket is megsimogattam.
-Miért jöttél, Niall?-kérdezte halkan a fülembe suttogva Josh.
-Csakúgy. Hiányoztatok!-válaszoltam mosolyogva, mire hallottam Josh vidám kacagását. Nagyon kis édes volt.
-Akkor megmutathatom Louis új képeit, amiket tegnap csinált?-vigyorgott, mint a tejbetök.
-De csak, ha Lou megengedi-néztem az említettre, aki bólintott. Adam és Max felmentek az emeletre, Josht pedig letettem, hogy mutassa az utat. A nappaliba rohant, ahova követtem őt, majd a fénykép kupacra bökött, ami az asztalon volt. Louis szabad idejében nagyon szeretett fotózkodni. Sokszor volt, hogy délelőtt kiment a parkba a gépével, és csak este ért haza. Ezt onnan tudom, hogy ilyenkor én voltam az, aki vigyázott a virgonc csapatra.
-Gyere, Niall!-sürgetett Josh, mire lehuppantam mellé a kanapéra, ő pedig befészkelte magát az ölembe. Elkezdte mutogatni a képeket, amik eszméletlen jól sikerültek. Lounak nagyon jó érzéke van ahhoz, hogy egy átlagos dolgot különlegessé tegyen. Egy sima utcán is megtalálja a fontos, érdekes dolgot.
-Hú, ez nagyon jó lett, nem gondolod?-böktem az egyikre, amin esett az eső, és egy forgalmas utca volt lefotózva, ahogy sok, különböző színű esernyőt tartó ember hömpölyög rajta.
-Igen, de nekem ez a kedvencem!-kereste meg, majd az orrom alá nyomta. Egy meleg pár ült a park egyik padján, és diszkréten apró csókot váltottak épen. Nem lepődtem meg azon, hogy Joshnak ez tetszik a legjobban. Már többször előfordult, hogy olyan dolgot tett, ami nagyon is arra utalt, hogy más lesz. Mint én vagy Louis. De nem bántuk. Ugyanúgy szerettük ezt a csöppséget is. Ahogy ránéztem arcára, akaratlanul is Harry jutott eszembe. Ugyanolyan göndör, barna hajúk volt, zöld szemekkel.
-Na, gyere! Itt az ideje a délutáni alvásnak!-fogtam meg a hónaljánál, hogy felemeljem, és felvigyem a szobájába. Louis a másik két rosszcsontot próbálta az ágyba parancsolni, míg én bevittem Josht a saját hálójába. Letettem az ágyra, és betakargattam.
-Álmodj szépeket! Majd még jövök, rendben?-nyomtam puszit homlokára.
-Oké-motyogta, de már félálomba volt. Kisétáltam és óvatosan behajtottam az ajtót. Kint egy elfáradt Louval találtam szembe magam, amin jót nevettem, természetesen hang nélkül, tekintve az alvó gyerekekre. Mérges pillantást lövellt felém, de ő is felkuncogott végül. Együtt baktattunk le a konyhába, ahol Louis megkínált teával, amit boldogan fogadtam el.
-Na, és mi járatban?-lesett rám a bögréje mögül.
-Hát...öhm az úgy volt, tudod...-néztem oldalra.
-Niall, mi a fészkes fenét csináltál már megint?-sóhajtott fel. Túl jól ismert már.
-Fogadtam egy sráccal...hogy amelyikünk több emberrel szexel egy hónap alatt az nyereményből megdughatja a másikat-modntam kertelés nélkül, hisz nem lett volna értelme hazudni.
-Ajj, Niall! Mikor fogsz végre egy picit is felnőni?-dörzsölte meg az arcát gondterhelten.
-Soha!-poénkodtam, mire ő is megeresztett egy halvány mosolyt.
-Meg vagyok veled áldva!-rázta a fejét nevetve.
-Viszoooont...az utóbbi napokban ezért eléggé sokszor csináltam...és hát eléggé megviselte ez szegény kis popsikámat-vágtam nagyon ártatlan, és szomorú fejet.
-Jézusom! A részletektől kímélj!-fogta be a füleit, amin fel kellett nevetnem. Vicces látványt nyújtott.-Na, de komolyra véve a szót. Az kell, amire gondolok, ugye?-sóhajtozott még mindig drámaian. Vigyorogva bólogattam neki, mire az egyik szekrényhez lépve kinyitotta azt, majd egy kis kutakodás után a kezembe nyomta azt, amiért igazából idejöttem. Mosolyogva szorítottam meg a tubust, amiben a világ legcsodatévőbb kenőcse rejlett.
-Jaj, tudod, hogy imádlak!-öleltem meg, amit viszonzott.
-Igen, sajnos tudom!-röhögött, mire durcásan meglöktem.
Még ott maradtam pár órát, de hamarosan mennem kellett, így elindultam hazafelé.